Akvárium típusok
- Hidegvizi akváriumok
Hidegvizi akváriumok mint a nevük is mutatja, nem fűtöttek, a víz átlaghőmérséklete ugyanúgy ingadozik, mint a természetben is. Ez furcsának tűnhet, ha figyelembe vesszük azon tényt, hogy a belső helyiségek hőmérséklete álatlában szinte állandó. Ezzel együtt a megfelelő környezet kialakítása jobbára csak úgy érhető el, ha szabadtéren helyezzük el ezeket az akváriumokat. Ezeket az akváriumokat, medencéket mindenképp tűrőképesebb halfajokkal érdemes betelepíteni, amelyek között nyugodtan előfordulhatnak hazánk vizeiből származó halfajok, díszesebb kishalak, esetleg sügerek is, kisebb csaliknak is használatos halak, díszhalak, díszsügerek. Ebben a csoportban kell megemlítenünk a kertitavakat is, melyek abszolút ki vannak téve az aktuális időjárás viszontagságainak, ezzel is produkálva a természetes körülményeket. Ezekben tarthatunk közkedvelet aranyhalakat és egyéb kertitavi halakat, díszhalakat is. Tetszés szerint, sőt ajánlatos is ezekben kialakítani a természeteshez közeli környezetet, vízi és partmenti növényekkel, gerinctelen állatokkal, csigákkal, hülőőkel, kétéltűekkel és halakkal berendezni, benépesíteni ezeket a medencénket.
- Trópusi akváriumok
A trópusi akvárium szinte egyáltalán nem, vagy csak kevés halállományt tartalmaz. Legalább egy méter hosszú, és növényekkel, gerinctelen állatokkal túlnépesített.
- Regionális (Biotop) akváriumok
A biotop akvárium a gyakorlottabb, tapasztaltabb akvaristákak ajánlott. Ebben az esetben a vízinövények, a halak és a mesterséges vagy növényi díszítőanyagok természetes összhangot alkotnak, ezáltal szemet gyönyörködtető vízi életközösséget alkotnak akváriumunkban.
- Tengeri akváriumok
Egy tengeri akvárium építése és fenntartása egy édesvízi akváriumnál jóval több figyelmet és szakértelmet igényel, ezeken túl a benne megélő halak és a tengeri akváriumhoz szükséges eszközök, akvárium világítások, a halak tápláló eledelek árai is jóval magasabbak. Éppen ezért kezdő, vagy kispénztárcájú akvaristáknak nem igazán ajánlott.
- Tenyésztő akváriumok
A tenyésztő akváriumok minta nevében is hordozza csak specialistáknak, tenyésztéssel is foglakozókank ajánlott. Az erre a célra készített akváriumok legtöbbje nem éppen tetszetős, ugyanis nem a gyönyörködtetést, a látványt hanem a díszhalak leghatékonyabb szaporítását szolgálják. Az ívásra kiválasztott, kiválasztódott halaknak, ideális vízminőségre, egyedi berendezésekre, és a lerakott ikráknak pedig a lehető legmegfelelő aljzatra, esetleg növényzetre van szükségük.
- Nevelő akváriumok
A nevelő akváriumok szintén specialistáknak, illetve jobbára hivatásszerűen tenyésztéssel foglakozó akvaristáknak ajánlott, akár csak a tenyésztő akvárium, ezek is jobbára a céloknak megfelelően és nem dekoratívan készülnek. Az ikrákból kikelő, ivadékok ezekben töltik életük elsőszakaszát, ezért is nevezik őket nevelő akváriumoknak. Az elkülönítésre életbevágóan szükség lehet, mert bizonyos fajoknál csak így óvhatóak meg a védtelen, fiatal példányok a nagyobbak támadásaitól, illetve az ivadékoknak szintén fajtól függően lehetnek sajátos igényeik a vízminőségget és az akvárium berendezéssekkel kapcsolatosan.
- Karantén akváriumok
A karantén akvárium típus nem tartozik éppen a főbb típusok közé, de mindenképpen említésre méltó, mert a legfőbb célja, hogy megőrizze akváriumunk szépségét, higiéniáját, illteve a frissen beszerzett halak épséget. Ezeket a példányokat szoktuk ilyen medencékben elhelyezni mielőtt a többi hal közé kerülnének, hiszen lehetőleg meg kell győződnünk arról, hogy nem hordoznak semmiféle betegséget, illetve amenniyben beteg halat találunk, legyen módunk még a megfelelő kúrát alkalmazva meggyógyítani azt. Az ilyen akváriumokba szinte még talaj sem szükséges, hiszen nem esztétikai céllal alkalmazzuk és nem is hosszú ideig szolgál a díszhalak élőhelyéül, csak a legfontosabb, életkörülményket biztosító akváriumi eszközök, mint a fűtés, szűrés, levegőztetés megoldása a fontos.
akvárium, akvarisztika, akváriumok, akvárium szett, kerti tó, kész akváriumok, díszhalak, haleledel, eladó akvárium, akvárium világítás, akvárium szűrő, akvarium, akvárium szettek, díszhal táp, akvárium bútor, levegőztető, akvárium díszhal, díszhaleleség, akvárium készítés, komplett akvárium, házhozszállítás vidékre, megrendelés